Miért éppen Bözödújfalu?

Van értelme az összefogásnak és nincs értelme a széthúzásnak, és ezt a falu hűlt helyén lehet igazán átérezni. Abban a faluban hat vallás is megfért egymás mellett.

Ott lehet talán ma a világon a legtisztábban látni, megkóstolni és megízlelni azt, hogy igenis a Szeretet erősebb a pusztításnál. Ennek a falunak van válasza a pusztításra.

Ott a helyünk minden évben.

Nagyon jó lett volna az idei találkozón, 2019. augusztus 3-án templomot avatni Bözödújfaluban! Nagyon szép lett volna, ha a Bözödi tóból már most újra egy templom emelkedik ki. Soha nem lesz olyan magas a Bözödi tó vízszintje, amilyen magas Bözödújfalu római katolikus templomának tornya lesz ismét! De a víz még egyszer utoljára ellene hatott ennek a templomnak. Az esőben felázott talajban fel kellett függeszteni a munkálatokat, ezért el kellett halasztani az átadást is.

Utoljára volt a víz az úr. A templom alapja áll, és már a falak is elindultak. Ezt már nem lehet még egyszer elárasztani.

A munkagépek most is a helyszínen vannak. A szükséges összeg 90 %-a rendelkezésre áll. Hamarosan újra munkához látnak, és még idén befejeződhet a templom.

Tudtuk, hogy a feltámadás ezúttal tovább tart három napnál.