A vízi Istenháza

A székelyföldi Bözödújfalu első írásos említése a 16. századra datálható. Ez a kicsiny székely falu elsősorban azzal vált híressé, hogy számos vallási felekezet lakta, de magyar anyanyelvű népessége békében és összetartásban élt egymással. Bözödújfalu azonban útjába került a román kommunista hatalomnak. A falu helyére víztározót képzeltek, és 1988-ban meg is kezdték a falu vízzel való elárasztását. A lakosokat kitelepítették, az épületek többsége víz alá került és összeomlott. De Bözödújfalu mégsem hagyta annyiban. 1995-ben emlékfalat építettek, ahol a lakosok minden évben, augusztus első szombatján összegyűlnek, hogy megemlékezzenek egykori otthonukról.

A falu épületei közül sokáig egyedül a római katolikus templom emelkedett ki a vízből, míg végül 2014. június 29-én megadta magát, és utána hirtelen úgy tűnt, Bözödújfalu története végleg lezárul. 

De ekkor már Erdőszentgyörgy önkormányzata (közigazgatásilag ide tartozik Bözödújfalu) elhatározta, nem hagyják a templomot. Sok jóakaratú ember egymásra talált. A víztározó csendjét hamar megtörte a templom megmentett harangja, amelyet a falu mellett lévő emlékhelyen egy haranglábon kongattak meg.  Már a következő évben a víztározó szélén kopjafából megépült a falu kicsinyített mása úgy, hogy minden egyes épület helyett egy-egy kopjafát állítottak, és keresték a megoldást arra, miként lehet a templomnak is méltó emléket állítani. A falu egykori lakosai, valamint Erdőszentgyörgy önkormányzata úgy döntött, újra felépíti Bözödújfalu jelképét, vissza a régi helyére. Akkor is, ha a templomnak ezután a vízben kell állnia. A kezdeményezéshez rövid idő alatt sokan csatlakoztak, akik felismerték, hogy Bözödújfalu huszonhat évig vízben álló temploma minden magyar közös jelképe. Olyan fontos szimbólum, ami nem tűnhet el nyomtalanul a történelemben, és amiről – amíg mi itt vagyunk – nem a pusztítás, hanem az összefogás erői mondhatják ki az utolsó szót.

Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, az építészeti tervek. A templom – amelyet az összetartozásról neveznek el – újjáépítése nemcsak távoli cél, hanem építészetileg, műszakilag és pénzügyileg is kidolgozott, szilárd tervvé vált.

Az adományok összegyűjtését lebonyolító székelyföldi Bözödújfaluért Egyesületet nemcsak anyaországi vagy erdélyi szervezetek és magánszemélyek támogatták, hanem a tengerentúlról is érkezett némi segítség. Maros megye minden magyar önkormányzata vállalta, egymillió forinttal támogatja a kezdeményezést, így a szükséges költségek nagy része már rendelkezésre áll, az építkezés 2018. augusztus 4-én az alapkő letételével megkezdődött. Az alapozási munkálatok részeként a kivitelező 2019 január végéig 30 db 12 méter hosszú cölöpöt fúrt a talajba, majd március végén kiöntötte a betonalapot. Ezen fog állni az épülő templom, amit reményeink szerint 2019. augusztus 3-án átadnak. Az ezzel kapcsolatos legutóbbi sajtótájékoztató anyaga megtekinthető itt.

Maros megye megmozdult, a nagyobb városoktól a legkisebb falvakig. Több anyaországi önkormányzat is csatlakozott, de az építkezés befejezéséhez még mindig hiányzik egy jelentős összeg.

Ehhez kérjük segítségét. Amennyiben egyetért céljainkkal, vegyen részt Ön is közös jelképünk újjáépítésében, az ezt lebonyolító Bözödújfaluért Egyesület támogatásával, amit a következő forint számlára való átutalással tehet meg:

BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES ASOCIATIA BOZODUJFALERT

SWIFT: BTRLRO22

HUF     RO86BTRLHUFCRT0257533801

Az adományozással kapcsolatos további tájékoztatás a kuratorium@szekelyhargita.hu címen kérhető

Az alábbi bankszámlánkra „Bözödújfalu” közleménnyel érkező adományokat továbbítjuk a Bözödújfaluért Egyesületnek (kérjük, ezzel kapcsolatban lehetőleg ne nekünk, hanem közvetlenül az egyesületnek utaljanak):

12010154-00161128-00100008

Kik vagyunk?

2007-ben létrejött egy csapat, amely célul tűzte ki, hogy anyagi és kulturális téren is támogassa a határon túli magyarságot. Először 2007. december 5. napjára mikuláscsomagokatvittünk a székelyföldi Ivó faluba, 2008. március 15-én már egy gimnazisták (Szent Benedek Gimnázium) által előadott színdarabbal leptük meg a székelyföldi magyarokat, 2008 augusztusában pedig Csíkszereda főterén támogattuk a piliscsabai egyetemisták “Valahol Európában” című előadását. 2008 decemberében már több mint 1000 db mikuláscsomagot osztottuk szét Székelyföldön kórházakban és árvaházakban annak jegyében, hogy Székelyföldre továbbra is Budapestről érkezik a Mikulás. 2009 márciusában a Kós Károly Általános Iskola tanulóit szállítottuk Székelyföldre: Zetelakára, Szovátára és Ivó faluba, hogy az összetartozás-tudat erősítése jegyében emlékezetessé tegyék a nemzeti ünnepet. 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban tábort szerveztünk székelyföldi és más külhoni magyar diákoknak a Balatonnál, valamint a résztvevők nagyszámú és színvonalas novelláiból könyvet adtunk ki az összetartozás-tudatról szóló történetekről: “Ide születtem – Történetek Székelyföldről és Magyarországról”, “Ide születtem – Magyarok maradtunk” és “Ide születtem – Én itthon maradok” címmel.

Emellett a külhoni magyar diákokból álló, rendkívül elkötelezett színtársulatunk a szervezésünkkel adventi, illetve a novelláinkból írt saját színdarabot adott elő Budapesten és Nagykovácsiban, templomokban, kórházakban, öregotthonban és köztéri rendezvényen is.

Így jutottunk el aktuális kampányunkhoz, Bözödújfaluhoz. Az elárasztott székely falu utolsó vízben álló épülete éppen egy templom volt, amely szimbólummá vált. A remény és az állhatatosság jelképévé. Szeretnénk, ha a feltámadás szimbóluma is lehetne. Ezért minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy segítsük a templom újjáépítését irányító Bözödújfaluért Egyesületet és Erdőszentgyörgy Önkormányzatát. Ezen az úton haladva sok eredményre lehetünk büszkék a Székely-Hargita Alapítvány nevében is. Hamarosan találkozunk a felépülő templom átadó ünnepségén!