Székely-Hargita Alapítvány
A tábori képeket is hamarosan feltöltjük.

Ide születtem - történetek Székelyföldről és Magyarországról

a beérkezett pályázatokról és az eredményhirdetésről.

Busch Balázs, 2010. június 04.

Lejárt a határidő. A pályázatok beérkeztek, és a zsűrinél várják a június 9-ét. Amíg a művekre vártunk, az olyan volt, mint egy választás előtt, vagy egy írásbeli vizsga eredményhirdetésekor, ha az ember sejti az eredményt, és azt is tudja, hogy munka van mögötte. Nekünk mégis a saját szemünkkel kellett látni azt is, hogy sikerült. Azért sikerült, mert a diákok írásaikkal bebizonyították, hogy a Szülőföldhöz ma is lehet ragaszkodni. Amikor még tavaly felmerült az ötlet, sokan úgy voltak ezzel, hogy a mai világban a mai fiatalok gondolatai között nem juthat bőven a Szülőhazának, főleg hogyha össze is kell szedni azokat, le is kell írni, és még a Balatoni nyaralás sem olyan nagy esemény egy diáknak mostanság. Mi nem úgy voltunk, és a pályázók sem. Volt olyan pályázó, aki dubai nyaralásán keresztül mutatta be a Hazát. Volt, aki az erdőben talált rá, volt, aki a Szentléleknek épített templomot emelte ki belőle. Az első pályázat Magyarországról érkezett, a legtöbb Székelyföldről. Pedig ők is mai fiatalok: most a Szülőföld leghálásabb diákjai, az ő novelláik őrzik most a Hazát.

A hivatalos eredményhirdetést 2010. június 11-én 14 óra 30 perctől tartjuk, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceumban. A meghívókat már kiküldtük: várunk mindenkit, aki részt vett a pályázatunkon. A magyarországi eredményhirdetés helyét és idejét a későbbiekben közöljük.